|
Szőrös pina szőrös hónalj szőrös baszás saccolom. Ebben nem sokat tévedhetek, mert hiszen itt fekszem alatta hanyatt. Karosszéria egészen csinos, gondozott. Alváz teljes épségben. Futóművek szintén. Jobbkezem csuklóig benn van ebben a lyukban, annak mélyén motoszkálok, és egész testemet csavargatva próbálkozom, hogy ezzel a pöcökkel végre beletaláljak abba a kisebb lyukba, és az a nyamvadt anyamenet végre bekapja a rögzítőcsavart. Hát kellett ez nekem? Nem vagyok én autószerelő...
Történt, hogy bicajozni mentem a hegyekbe, közben csak a szőrös pina járt az eszemben. Nem nagy ügy, sokan csinálják ezt. Csakhogy legtöbben holmi aszfaltutakon kerekeznek föl, rajtuk mindenféle színes, feszes trikók, gatyák, sisakok, közben szívják a jó kis benzinfüstöt....Én viszont egyszál bő gatyában vagyok, amit átjár a menetszél és nem izzad be a szőrös, a földutakat preferálom, főleg utálok ilyenkor autósokkal találkozni. Felhajtottam a Prédikálószékre, szerencsére nem tartózkodott ott senki eszembe is jutoot ez alkalmas baszás hely . Gyönyörű kilátás a szikláról, és kellemes napsütés. Ezért levettem a gatyámat, és megsüttettem a szőrös farkamat is a nappal közben szőrös pina lebegett a szemem előtt, ne olyan legyen, mint a sápadt selyemhernyó. Nem számítana... A barátnőm
épp hónapja hagyott faképnél. Nem bírta a bicajos mániámat. Ezért kissé kiéhezett vagyok sajna szőrös pina baszás elkelne.
Később hasrafeküdtem a lapos sziklán, és tervezgettem, melyik úton fogok lezúgni. De addig bámulom az egyedülálló panorámát. Ha velem lenne a kedvesem... De ő nem szerette a hegyibicajozással járó lihegést és izzadást. Milyen nyugalom van itt... nem jár erre senki... szeretkezhetnénk jót...
Amint rá gondolok a csajok szőrös pina, máris merevedni kezd a dákóm. Ez nem tréfadolog! Kemény és rücskös ez a szikla! Ezért a pólómat magam alá terítem, így valamivel jobb. Próbálom elterelni a gondolatomat, és bámulom a Dunakanyart, látom a Várat, meg a szemközti hegyeket, és a Dunán úszó hajókat. De ott lengedez a langymeleg tavaszi szellő, és simogatja a
hátamat, fenekemet, erotikusan, mint Ő szokta, muszáj mocorognom, hogy csillapodó erekcióm ne szorítson annyira. Elképzeltem Őt, hogy ha itt lenne, mit tennék vele... Csodálnám testét a ragyogó napsütésben, simogatnám, szorosan ráborulnék, beléhatolnék... Odasimulok a napon felmelegedett kősziklához, ami azonban nagyon kemény így is... Lassú, de érzéki mozdulataim okozta növekvő kéj miatt lehunyom szemeimet, lemondok a panorámáról is, lassan bezárulnak érzékeim, és csak Őrá, meg a testére gondolok... mert nagyon jó vele... mindíg, egész jól bejön nekem a fantáziámba... Épp arra gondolok, mikor akkorát dugtunk, de akkorát... Visszagondolok, hogyan ölelt, hogyan csimpaszkodott belém, hogyan hajszolt gyorsabban, erősebben... Jelenleg is ezt teszem magamban, de hirtelen belémhasít kis fájdalom, mert a trikóm félrecsúszott alólam, és ez a szikla... a legkevésbé se hasonlít az Ő ölére és végképp szőrös pina ez.
De különben se lesz így jó... Mindjárt teledurrantom az egyetlen trikómat, hogy megyek majd így keresztül a városon? Inkább odateszem a tenyeremet, és abban mozgatom a szőrös farkamat... Így sokkal jobb, csak valahogy az egész rettentő kényelmetlen. Ez a szikla azért mégsem puha, mint az ágy, és olyan mint egy szőrös pina baszás... Végül felkászálódtam, kiültem a szikla legszélére képzeletben a pina baszás megvolt, és bírván
magamat tovább tűrtőztetve, jól ráhajtottam kézzel. Alig törődtem azzal, mi van, ha néhány túrázó épp arra sétál, és meglát... Valami moccant is a közelben, amire össze is rezdültem, de csak rigó a bokorban.
A külvilág megszűnt számomra csak a szőrös pina lebegett szemem előtt, és hamarosan... EEEEZZ AZzZzZ!!!
Az agyamat elborító kéj a szőrös pina összevegyült a táj szépségének látványával, és pillanatok alatt elélveztem a szőrös pina baszás gondolatán, elegáns ívben az előttem tátongó mélységbe hullt. Hátradőltem és elernyedve bámultam a kék eget magam fölött a csendben.
Affffenébe! Mi ez a ricsaj? Hát pont jön az egész csomó csajszi, valami osztálykirándulás ez vagy mi... Jó, hogy idejében meghallottam a vihogásukat, és felrántottam a gatyámat. De így is alig tudtam belegyömöszölni Mindig duzzadt szőrös farkamat, majd kétrét görnyedve felpattantam a bicajra, és elpörköltem onnan. Hát akkor hogy vihogtak volna, ha éppen a finisben érkeznek oda, amikor én se látok, se hallok...!
Tekeregtem kicsit a hegyiutakon, majd alkonyatkor lefelé indultam. Van
ott marha jó szerpentin rengeteg hajtűkanyarral, és vettem azokat, hogy csak porzott, és a hátsó kerék alól nagy ívben röpködtek kifelé a kövek. Azt hiszem, ezt megérzi majd a gumi, és fékpofákat is kell cserélnem, de az élvezet megéri. Hát ott csinálom a farolásokat hol jobbra, hol balra, egyszer csak majdnem fejreálltam, mert kretén autós, aki ide a földútra is felhajtott a tiltó tábla ellenére, ott állt az út közepén, én a kanyar miatt nem láttam előre. De azért csináltam jó kis farolásos James Bond fékezést, és meghökkenve látom, hogy nő van a kocsival, jobban megnézve kivillant a szőrös hónalja. A nő aki a motortetőt kinyitva hibát keresne.orult, a motor lefulladt, és mikor a beszorult váltó miatt be se tudja indítani a motort. Nézem a nőt: dögös. Fehér pólót viselt, mely meg sem kísérelte takargatni nagy, ruganyos dudáit, bimbóit, és szűk, elasztikus bicajosnadrágot, ami kőkeménynek tűnő popsira feszült, darázsderék, szőke haj, szőrös pina, szőrös hónalj, napszemüveg. A kezeit elnézem, nyúlt a motorhoz, csak nézegette és szőrös puncija benedvesedett, neki is a baszás járt az eszében.
Ez rendben is lett volna, mármint a baszás.
. Mindjárt adott is érte puszit. Dehogyis puszit! Jó kis nyelves csók, kissé meg is szédültem tőle. Kissé szégyelltem, hogy ilyen büdös, izzadt vagyok, de látszik, őt zavarta. Valahogy közvetlen nő. Nem is voltam már bepöccenve rá, és arra gondoltam, meg kéne nézni, mi az ördögtől nem lehet sebességbe tenni a kocsit? Alámásztam a kocsinak, és azt találtam, hogy a sebváltó rúdba beiktatva van gumituskó, amitől rugalmasnak kéne lennie a kapcsolatnak, és ez a gumiblokk tök szét van porladva az öregségtől. Így elromlott a beállítás, és szorult az egész. történt már ilyen apám tragacsával is.
voltak szerszámai, a baszás miatt csinálta. A kocsi mai darab, noha megbízható típus. Ezért elővettem a bicajos univerzális csavarkulcsomat, és a nő megújuló reményteli pillantásától kísérve megint befeküdtem hanyatt a kocsi alá, és
nekiálltam a dolognak. Az csak a baj, hogy nagyon nehéz alul hozzáférni a kritikus részhez, főleg ha a baszás jár az ember eszében na meg a jó szőrös pina. De már visszafelé szerelem a rudazatot, csakhát ez a dög csavar nem akarja elkapni a menetet úgy megy bele a csavar minta baszás közben a dáküm a szőrös pina közepébe. Hát ezzel kínlódom éppen a baszással...
A nő kérdezgeti ugyan, hogy mit segíthet, kérésemre megmozgatja néha a sebváltót, mást tehet. Egyre gyakrabban nézegetem formás bokáit és a duzzadó pina innen alulról és elképzelem amint nyalogatnám a nő szőrös punciját, meg a térdeit, és egyszer alkalmam támadt megpillantani a bugyiját, ami kicsi tanga amiből kilátszik a szőrös pina, hogy duzzadt a szőrös puncija majd kiugrott belőle. Ettől a látványtól kissé túlfeszítettem a gyatra kis villáskulcsot, az lecsúszott a csavarfejről, és jól bevágtam kezem az alvázba. Kíntól vinnyogva bekaptam ujjamat, merő mocsok már. Kellett ez nekem?
De amúgy a csaj nem semmi! Tulajdonképpen nagyon kedves, tehet róla, hogy ez történt. Lehajol hozzám, s megint kérdezi, remélhet - e valamit? Biztos kissé indulatosan vágtam vissza, hogy folyton lecsúszik a kulcs a csavarról, mert megértőn megsimogatja lábamat, ami kilóg a kocsi alól. Ettől
azért megremegek kissé, annyira váratlan az érintése. De jól esett, sőt... Mikor látta, hogyan reagálok, elmosolyodott, felállt, és elsétált onnan ennek a csajnak a baszás jár az eszében.
Tovább vesződtem. Meg már az is a fejemben járt, milyen vele a baszás és milyen a pina, a vádlimat megfogta. Közben tekintetemmel kísértem a kocsi alja körül kilesve nézegettem a szőrös hónalját. Így szinte egyre izgatóbb, hogy csak lábszárközépig láttam. A bokája egészen szexi a pina homlokos. És ő is izgatottá vált szinte éreztem a nedves szőrös punciját hozzám dörzsöli baszás közben, ide - oda lépett, mit tegyen? Majd határozottan a csomagtartóhoz ment, és kivett valamit. Odajött, behajolt hozzám, és odanyújtott laposfogót.Megint beláttam, hogy a hónalja szőrös. Na ez jó ötlet, elvettem, és hálásan mosolyogtam érte, mire megint kaptam pár simítást ezúttal a combomra. De nem engedte el a combomat, hanem a keze kis köröket írt le a térdem körül mint baszás közben a pina. Először megdermedtem, de voltaképpen nem is jól láttam milyen a pina, mert emelhettem feljebb a fejem. Így hát a fogóval ellentartottam az anyát és elképzeltem milyen a baszás, jobban boldogultam. A kezem remegett meg néha a baszás gondolatán, sőt a lábaim is, néha az agyamba bevillant a szőrös pina baszás közben. mondhatnám, hogy túl szőrös lennék, de egészen beindultam attól agondolattól, hogy most baszás lesz méghozzá szőrös pina baszás, a szőrös combomat birizgálta. Megállt kezem a munkával, és eleinte megfeszült testem a baszás miatt
részben az izgalomtól, másrészt meg, hogy mi az ördög történik itt? A csaj nem semmi ( látszik rajta, higy nincs ellenére a jó baszás ), hogy így megmustrál engem... De amint felemeltem a fejem, hogy kinézzek, először is jól bevágtam az alvázba, meg a nő is abbahagyta a játékot, és odébb ballagott. Mi a fenét mondjak neki? Csak tiltakozó jegyzéket benyújtani? Végülis lényegében kész vagyok ajavítással. Csak visszarakom a borítólemezt... Ehhez erőlködnöm kellett kicsit, és emiatt felhúztam a térdeimet.
Megint érzem a kezeit... mindkettőt. Egyre feljebb simogatják a combomat... Téboly! Ekkor jövök rá, a bő gatyaszárból biztos kilátszott a szőrös farkam. Úristen, mekkora blamázs! De őt nemhogy zavarja, hanem ujjaval alájanyúl a bicajos gatyám szárának... Mivel csak deréktól felfelé vagyok a kocsi alatt, amúgysem titkolhatom, hogy a szőrös farkam már jócskán meredezik nagyon készül a jó baszás a nő szőrös puncijára gondolva, csak a nadrág enged neki elegendő teret. Emiatt is, meg a kellemes érzéstől is fészkelődni kezdek, de nem veszi el kezeit, csak néhány pillanatra áll meg. Finoman megérintette a golyómat. A farkam már rég arrafelé állt... Körüljárják ujjai a nadrág körvonalait, végig a csípőmön, majd kétoldalról a derekánál fogva elkezdi lassan lehúzni rólam.
Ettől tényleg ledermedek. Mi a... Abbahagyja, a hasamhoz nyúl, mintegy megnyugtatóan, és a szőrszálakat bizergetve felhatol először a köldökömig, majd váltott ujjakkal végiglépked a bordáimon, miközben mélyeket lélegzem az izgalomtól. Ez semmi, mert folytatja a gatya lehúzását, csak ott van alapos fennakadás, amikor a dereka gumiját át
kell húzni az ágaskodó dákómon. És közben véletlenül elengedte, mire a gumi, mint a csúzli, sújtott rá legérzékenyebb testrészemre, hogy feljajdultam hogy lessz így baszás. Alig győzött simogatással megvigasztalni. Simogatásával eleinte elkerülte a farkamat, lehúzta végképp rólam a ruhát. Hogy is mondjam... birtokba vett. Keze ugyan továbbra is a combom belső felén simogatott, néha hozzáért a golyóimhoz. A másikkal először tétován, majd határozottabban fogta körül a dákóm tövét. Nem értem...vár valamire... atyaég, annyira izgató, mire vár, de nem merek kinézni, mert elröpül az álom... Muszáj megmoccannom. Nem, nem szállt el az álom... Sőt, eddig inkább ujjaival zárt körül, viszont bezárul a marka a farkamon, és följebb is csúsztatja. De ez semmi! Mert lehúzza! Ahhh! Megőrülök ettől. Mert hanyagolni kezdi a combomat, hogy azzal a kezével is jobban hozzámférhessen. Előbukkanó makkom hegyét
érinti meg vele, és ettől ugyan összerándulok első pillanatban, de elrebbenő kezeit visszakönyörögvén feljebb emelem csípőmet. Atyavilág! Nem is az ujjait, de a nyelve hegyét érezném... Vagy tévedek? Nem láttam semmit, csak valahogy lágy érintés, és a meleg leheletet is érzett volna bőröm. Megint inkább a kezeit érzem. De milyen érintéseket, milyen fogásokat! Ez a nő vizsgálgatja a farkamat, Valami képzőművészeti kisplasztika lenne... Jó, jó, és is szívesen markolászom magam, a barátnőm is el - eljátszott vele, de EZ a nő... érzem, hogy őt maga a matéria, nomeg a dizájn érdekli. És úgytűnik, értékeli is mindkettőt. Sőt ért is hozzá. Mert közben lágy mozdulatokat tesz, hogy kezd komoly kéjérzeteket
okozni vele. Ott van például, amikor húz rajta, hogy... szóval mikor egészen kibújik a makkom, akkor pillanatra megáll, majd feszít rajta, és ettől a hegyéből kiinduló élesebb kéjt érzek. Ez az, amit hiába magyaráztam a barátnőmnek. De ott a másik, amikor a szárát markolja jobban, és nem feszít meg semmit, csak a fitymán keresztül simogatja, és nem mindig, de felhúzza azt a makkra. Mielőtt épp túl erős lenne a kéj, elengedi a markával, és csak két ujjal tartva, másik kezével a zacsimat, és tartalmát emelgeti kedvtelve.
Jó ideje nem csináltam semmit a kezeimmel, egészen elfeledkeztem, mit is csináltam eddig. Elejtettem a kulcsot, és az megcsörrent a kövön. A nő keze fogása meglazult a szőrös farkamon, de már könyörögve, hívogatón tekeregtem, markolja meg újra! Vonakodik. Megőrülök!!! Kezdenék kikecmeregni a kocsi alól, de a nő nem enged. Lefogja csípőmet, és tenyere lassan, nagyon lassan újra összezáródik a farkamon. Viszont erősíti a szorítást, és furcsa módon ez enm fáj, inkább különös, szétáradó kéjhullám jön rám.Ezt hagyja lecsillapodni,
majd húzogatni kezdi az egészet, egyre gyorsabban. Szűknek érzem a helyet itt a kocsi alatt. Oldalra se tudok fordulni, és se előre, se hátra. A kéjhullámok közepette eszembe jutott, mikor a kedvesem odakötözött az ágyvéghez. De hát az semmiség ehhez képest. Itt a teljes, abszolút kiszolgáltatottságot éreztem. Váltakozva tört rám a kitörés ösztöne, vergődtem, tekeregtem, megadóan ellankadtam megint. történt, hogy húzásától akkora gyönyör tört rám, hogy muszáj összerándulnom, és bevertem a képem az olajteknő leeresztőcsavarjába. Nem érdekelt! Követeltem a több kéjt, és Ő megadta nekem. Mesterien bánt velem. Mi lehet a foglalkozása vajon? De akármi történt is, ő csak dolgozott. Miközben
Szex film ajánló szőrös pina baszás |